Ma reggel arra ébredtem, hogy a tegnap esti West-Balkánban történt tragikus baleset a magyar közösségi média első Twitteren-Facebookoon dokumentált eseménye.

Na hagyjuk már egymást a hülyeséggel. Az üres kiabálás nem dokumentáció.

Hiszek - eddig legalábbis hittem - a közösségi média életképességében a hasonló események tudósításában, de ahogy azt a hajnali eset is mutatja, sokat kell még fejlődnie a közösségnek és a közösséget ész nélkül felhasználó portáloknak is.

Felhasználói oldalról: Végig kéne gondolni posztolás előtt, hogy egy twittnek, képnek, videónak következményei lehetnek. A hétköznapok során jó esetben csak a szokásos társaságunk olvassa amit összehordunk, de amint egy bejegyzésünk nyilvánosságot kap, teljesen megváltoznak a játékszabályok.

Ha ez a szerencsétlen lány végiggondolja milyen shitlavinát indíthat el a bejegyzésével, talán fele ekkora ügy nem kerekedik a dologból.

Az ő twittjét kezdték először átvenni más twitterezők, majd hírportálok, tőle terjedt futótűzként a kamu, miszerint bla bla bla. Persze a lány szempontjából a történet igaz. Valóban azt láthatta, hogy valaki mellette a földre esik - egy zsúfolt, füstös, szar helyen, mint a West-Balkán is, nem nehéz rosszul lenni. Azt is hallhatta hogy mindenki késelésről sikítozik.

Elég ha egy ember elkezdi kiabálni, a többi nem azt fogja kérdezni, pláne egy tinibulin, hogy valóban mi is történt.

Ugyanez igaz mindenkire akinek hirtelen lett egy ismerőse a West-Balkánban, akitől hallotta, hogy az is hallotta, hogy valaki sikított, de hogy mitől, azt már nem tudja, de egy másik haverjától meg úgy hallotta hogy tömeges késelés történt. Ha pedig elég sok ilyen hülye összegyűlik, még több júzernek lesznek újabb ismerősei, akik továbbosztják a hülyeséget, mígnem végül már annyian kántálják, hogy eljut a nagybetűs médiába is.

A probléma másik oldala az, ahogy hivatalos csatornákon kezelték az esetet. Rendőrségi tájékoztatást kb. hajnali három tájt kaptunk a helyszínen, de még ekkor sem fogalmazott egyértelműen a szóvivő (tartott a helyszínelés), hogy mi történt a három lánnyal, hányan sebesültek meg.

Gyors és pontos információkkal már éjfél-körül elejét lehetett volna venni a pletykáknak.

Mert hát, mit kezd a helyszínen a tudósító, aki nem kap tájékoztatást a hivatalos szervektől? Kérdezgeti az szemtanúkat, amik nincsenek, elég ha az illető kabát nélkül vacog a hidegben, akkor biztos a WB-ből jött és látott-hallott valamit. Innen megint csak a pletykák és a meg nem erősített tippek fognak továbbmenni, de ezek már tízezrekhez jutnak el, öt perceként változó tartalommal. Kész is a baj.

Így fordulhatott elő, hogy az egyik pillanatban öt halott, a másikban három, a harmadikban hatan csak késeltek és 17 halott van, de lehet hogy csak sebesültek vannak, akik az erkélyről estek le.

A kényszer hogy valamit írni kell, mert embertelen sokan kattintják a hírt nagyon erős ilyen helyzetben. Amióta viszont divat lett a közösségi információszerzés, ez a kényszer már a hitelesség rovására is megy. A kettő együtt meg elég szerencsétlen kombináció.

A developing story az egyszerű olvasó számára még mindig nehezen értelmezhető fogalom. Nem tud mit kezdeni a folyamatosan érkező hírekkel, csak igénye van rájuk. 

Hiába írja oda a portál hogy állítólag, úgy tudjuk, meg szemtanúk alapján, meg így, meg úgy, az olvasók ezeket hajlamosak tényként kezelni, a szimpatikusabb igazságot elfogadni, aztán valós meggyőződéssel üvölteni azt tovább Facebookon. 

Kétségek közt marad az ilyen olvasó, ilyenkor pedig teret kapnak a szélsőségek, mint a kuruc.info, ahol kész tények elé állítják az közönséget, még ha azok köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Az hogy az innen szerzett infó válik hangosabbá a közösségben, valahol minden légből kapott hírekkel dobálózó portál hibája is.

Remélem érzi mindenki az önmagát gerjesztő hülyeség tipikus esetét, nem is kell tovább ragoznom.

forrás