Milyen a windows 7 a használatban?

A telepítőcsomag közel 3 gigabájt, és a tesztgépünkre feltelepedve kilenc gigát foglalt el, ami azok után, hogy a Vista után erős fogyókúrát ígértek a fejlesztők, nem tűnik éppen soványnak és áramvonalasnak. Persze itt hatványozottan érvényes az, amit a tesztelés minden egyes percében szem előtt kell tartanunk: ez egy korai béta, a megjelenés előtt bő egy évvel, vagyis a végső verzió ennél csak jobban lehet optimalizálva.

A rendszer kereken egy óra alatt települt fel egy közepesen erős notebookra, amiben már benne van az is, hogy biztonsági mentést csinált az eredetileg a gépen levő Windows XP-ből, Program Files-ostul, My Document-estül. A telepítés alatt háromszor indította újra a gépet; erős a gyanúnk, hogy ebből legalább kettő nem volt betervezett (egyszer a fájlok kitömörítésének kellős közepén, egyszer meg mintha az egész telepítést újrakezdte volna, amikor megtudta, hogy magyar billntyűzetkiosztást óhajtunk).

Ez még a Vista, vagy már a hetes? - ez volt kivétel nélkül mindenkinek az első reakciója, amikor véres kardként végighordoztam a notebookot a szerkesztőségen. És valóban: ránézésre a Füles-képregények "keresse meg a három apró eltérést a két kép között" játékát idézi a Windows 7 beazonosítása. Főleg azért, mert a konferencián mutogatott egyetlen látványos újítás, a taskbar (magyarwindowsul: tálca) helyére lépő Superbar (reméljük, csak munkacím) le van tiltva a nép kezébe adott verzióban, és csak hosszas barkácsolással [2] kapcsolható vissza.

Ha sikerül ezt belőni, jön a második egyenreakció: ezek Redmondban egyre többet lopnak az Apple-től. Az új tálcán az éppen futó programok nemcsak szövegesen jelennek meg, de kicsinyített képpel is: ha egy programon belül is több folyamat megy (mondjuk egy böngészőben több oldal van megnyitva), azok külön-külön miniablakokat kapnak. És ezek nem ám ócska pillanatképek: ha egy YouTube-videót nézünk éppen a böngészőben, akkor a tálcán az egérkurzorral a mini böngészőablakra mutatva is menni fog a mini videó. Minden programnak saját menüje van a tálcán (egy böngészőnél például a legutóbb látogatott oldalak címeivel, feedekkel), és azt is megtehetjük, hogy a programot bezárjuk, de a hozzá tartozó ikont otthagyjuk a tálcán gyorsindító parancsikonként. Láthatóan a MacOS-ből ismert dokk megoldást keresztezték a régi taskbarral, és egy meglepően jól használható valami sült ki az egészből.

Ettől eltekintve teljesen Vista-szerű a Windows 7: egymáson áttűnő, áttetsző, látványos (és persze tök fölösleges) animációkkal felugró és eltűnő ablakok, az asztalra kipakolt widgetek - az egyetlen igazán feltűnő dolog az, hogy nem lassul be a rendszer, ha tréfás kedvünkben kinyitunk 50-100 ablakot. Egy program telepítése közben, 25 megnyitott ablakkal, a böngészőben 15 megnyitott oldallal sem kezdett döcögni a rendszer, szépen áttünedeztek egymáson az ablakok, ahogy kell – igaz, taskváltásnál kicsit gondolkodott, mire az előtérbe rángatott ablak tartalmát előkaparta a memóriából. Abból a sovány egy gigából, ami rendelkezésére állt. És fél nap alatt egyszer sem sikerült lefagyasztani a rendszert (eltekintve a telepítés közbeni furcsaságoktól), hát Windows az ilyen?!

Kicsi lesz és gyors - ez volt a legtöbbet hallott ígéret a hetes Windowsszal kapcsolatban (na persze, mit ígérjenek, ha a Vista idegesítően nagy és lassú volt). Érzésre ez meg is van, a rendszer meglepően gyorsan áll fel bekapcsolás után (a trükk az, hogy semmi olyasmit nem tölt be, amire nincs azonnal szükség; tehát például a Bluetooth-hoz szükséges dolgokkal majd akkor fog szuttyogni, ha éppen Bluetooth-t akarunk használni). És egyáltalán: simán, és lassulások nélkül futott a rendszer egy olyan gépen, amin a Vistának megmozdulni is nehezére esett volna. A médialejátszó szó nélkül megbirkózott a divx-es videókkal (emlékezhetünk, hogy a Vistának még a dvd-k lejátszása is gondokat okozott annak idején), nem volt se kodektelepítés, se az ilyenkor megszokott windowsos sirámok.

A sok kicsi Explorer ott alul már az új taskbar műve

Meglepően kulturáltan kezelte az oprendszer a gondjaira bízott hardvert is: a notebookban levő összes kártyát korrektül felismerte, a wifi-hálózatot már telepítés közben észrevette, bekérte a jelszót, és onnantól gond nélkül használta, az USB-portra rádugtunk pár telefont, pendrive-ot, ezt-azt: mindent felismert. Feltettük az első játékot, ami a kezünk ügyébe került, az is gond nélkül futott. Béta létére minden olyan akadályt csont nélkül vett a Windows 7, amit egy operációs rendszertől elvárnánk - csak egy Windowstól nem igazán szoktuk meg az ilyet.

Az első benyomásaink tehát pozitívak az új Windowsról - már ha pozitívnak lehet azt érteni, hogy nagyjából ilyennek kellett volna lenni két éve a boltokba került Vistának. Windows 7-maratonunk következő epizódjában válogatott tesztprogramokkal kínozzuk meg a rendszert, hogy elárulja, tényleg gyorsabb és stabilabb-e, mint az elődje volt.

index.hu